Szeretet… talán azt jelenti, hogy törődünk valakivel. Háttérbe szorítjuk (önzetlenül) a saját igényeinket és a másik érzéseit, gondolatait nézzük. Talán azt jelenti, hogy fejlődni szeretnénk a másik által vagy vele együtt, vagy a mi még fontosabb, őt akarjuk hozzásegíteni a kiteljesedéshez, hogy kapcsolatunk is virágozzon. Talán nem is csak egy embert szeretünk, hanem többet, egyszerre… ugyanúgy vagy még jobban. Talán azt jelenti, hogy kíváncsiak vagyunk, szeretnénk megismerni, szinte bekebelezni a másikat (ez lehet, hogy már szerelem) és magunkat is megmutatni neki. Talán a szeretet aktív, nem várunk viszonzást, csak adunk a másiknak valamit, amiből nekünk is sok van. Talán a szeretet nem más, mint egy viszonyulás a világhoz, másokhoz, bárkihez, bármihez.
Énkép, önismeret, önértékelés, pszichoterápia
„Hiába fürösztöd önmagadban, csak másban moshatod meg arcodat.” /József Attila/
A ’70-es években Mérei Ferenc mondta, hogy a 21. század az önismeret évszázada lesz. Az életünk során tudattalanul-akaratlanul is önismereti forrásokat keresünk. Néha csak magunkban tesszük ezt, egyedül egy tó partján vagy egy padon ülve (introspekció, önreflexió), máskor pszichoterápiás segítséget kérünk hozzá egyénileg vagy csoportban. Máskor, az interneten bóklászva sikerkönyvekbe és tesztekbe botlunk, melyek jobb önismeretet ígérnek vagy csak megnyugtatnak minket arról, hogy elértünk egy eredményt, tehát jó úton haladunk saját magunk megismerése felé. Nem mondom, hogy nincs ilyenkor önismereti hatás, de azt gondolom, hogy időnként ez csekély és nem is hoz áttörést az ember életében. Máskor csak hangzatos tréningek hirdetését látjuk, melyben gyors és tartós változást ígérnek, de ezek olyanok, mint a diéta, nem hoznak általában igazi eredményt, mert ahhoz energia, idő és a KAPCSOLAT kell.
A párkapcsolat fejlődésének szakaszai: Haley családi életciklusainak alapján
MI – szerelem. Szimbiotikus fázis. Ilyenkor a két ember között az énhatárok „kinyílnak”, mindent azonosnak, egyformának élnek meg, különbözőség nincsen (nem veszik észre). A párok ilyenkor csak egymás társaságában akarnak lenni, a külvilág ingerei nem fontosak. Előtérben van az érintés, csók, szexualitás. Működik az egyformaság öröme, amikor a „Nem lehet nélküle élni”- érzés az ember homlokára van írva. A jó párkapcsolat első időszakában a pozitív torzítások, projekciók, „hazataláltam” érzés megjelenése a központban van. Határtalanság jellemző, ami bekebelezéssel is fenyeget. Párterápia során ez lesz a „kapcsolati aranytartalék”. Problémát jelenthet, ha ez a szakasz hiányzik - keresni fogják egy másikban. Vagy, ha szimbiotikus szakasz túl hosszú és fojtogató, ami az összemosódás élményét vonja maga után. A szimbiotikus szakasz végén megjelenik az összeolvadástól és elszakadástól való félelem. Keserűség, harag, rivalizáció jelenhet meg, s nem fejlődik tovább a kapcsolat.
Vannak életkorhoz köthető félelmek, szorongások, amelyek a fejlődéssel együtt jelennek meg.
Csecsemő és óvodáskorban
- Idegenektől való félelem 6 hónapos kor körül
- Állatoktól való félelem
- Anticipált félelmek (tűztől, balesettől, orvostól, képzeletbeli állatoktól...)
- Rablóktól való félelem
- Szociális félelem (hibáztatástól, környezet reakciójától)
Azt nem nehéz megtapasztalni a mindennapok során, hogy egyik nap (órában) jól érezzük magunkat, majd a következő nap (órában) meg rosszul... úgy, hogy ennek nincs igazán konkrét oka, vagy ha van is, nem tudjuk beazonosítani. Néha észrevesszük, hogy vannak bizonyos emberek a környezetünkben, akik rossz hatással vannak a hangulatunkra, sok feszültséget okoznak, a velük velő beszélgetés után. Máskor meg magunknak gyártunk elméleteket, s ezek mentén az érzéseink is megváltoznak, szorongóvá, idegesség, indulatossá válhatunk.
"Én mindig nagyon meglepődök azon, hogy az emberek, akik azért jönnek hozzám, mert nem érzik jól magukat, azt hiszik, a terápia végén jobban lesznek. Nem tudják, hogy tulajdonképpen csak egy dolog történik a terápiában: megnő a kapacitásuk a szenvedésre. Vagyis a végén már nem ijednek meg attól a szenvedéstől, ami együtt jár az élettel." /Feldmár/