Énkép, önismeret, önértékelés, pszichoterápia
„Hiába fürösztöd önmagadban, csak másban moshatod meg arcodat.” /József Attila/
A ’70-es években Mérei Ferenc mondta, hogy a 21. század az önismeret évszázada lesz. Az életünk során tudattalanul-akaratlanul is önismereti forrásokat keresünk. Néha csak magunkban tesszük ezt, egyedül egy tó partján vagy egy padon ülve (introspekció, önreflexió), máskor pszichoterápiás segítséget kérünk hozzá egyénileg vagy csoportban. Máskor, az interneten bóklászva sikerkönyvekbe és tesztekbe botlunk, melyek jobb önismeretet ígérnek vagy csak megnyugtatnak minket arról, hogy elértünk egy eredményt, tehát jó úton haladunk saját magunk megismerése felé. Nem mondom, hogy nincs ilyenkor önismereti hatás, de azt gondolom, hogy időnként ez csekély és nem is hoz áttörést az ember életében. Máskor csak hangzatos tréningek hirdetését látjuk, melyben gyors és tartós változást ígérnek, de ezek olyanok, mint a diéta, nem hoznak általában igazi eredményt, mert ahhoz energia, idő és a KAPCSOLAT kell.
Önismeretben fejlődni mindenképpen csak hiteles emberi kapcsolatokban lehetséges (dr. Pintér Gábor). A kapcsolati problémák (a pszichológushoz forduló emberek nagyobb részénél tapasztaljuk) főleg, a kapcsolatok hiányában, vagy nem kielégítő kapcsolatokban jönnek létre, így azt látjuk, hogy ezek gyógyítása, helyrehozása is egy (vagy több) egészséges, kölcsönös kapcsolatban lehetséges.
A kapcsolat azért fontos, mert megtapasztaljuk a másik segítségével saját működésünket, érzéseink, gondolataink mentén érzékeljük magunkat valahogyan és közben a másikat is, majd újra magunkat, hiszen érkezik a másiktól visszacsatolás saját magunkra nézve is. Ezek a kapcsolatok segítenek hozzá minket ahhoz, hogy reális önértékelésünk alakuljon ki. Az nem meglepő, hogy egy alacsony önértékelésű gyermek vagy felnőtt miért illeszkedik be nehezebben közösségekbe (iskola, munkahely…stb.), de az már talán igen, hogy a nagyon magas önértékelés embereknek nehezített a társas beilleszkedése, gyakran elszigetelődnek társaiktól, tehát az önismeret és a reális önértékelés fontos ahhoz, hogy tudjunk kapcsolódni másokhoz és ezekben a kapcsolódásokban nagyjából jól érezzük magunkat és a másikat is.
A külső megjelenésünk, fizikai alkatunk, belső tulajdonságaink, képességeink és a minket jellemző személyiségjegyek, vonások összessége adja énképet. Az alakulásában döntő szerepet játszanak a saját tapasztalatok és környezet visszajelzései is. Az énkép változásának, alakulásának első színtere a család, majd az óvoda, iskola, közösségek (sport, hobbi), melyek a közös élmények, tapasztalat, kapcsolati dinamika mentén adnak lehetőséget az önismeret és a társismeret fejlődésére. Ha nagyobb részben azt tapasztaljuk, hogy képesek vagyunk megvalósítani elképzeléseinket, elérni vágyainkat és ezekben a környezetünk is megerősítést minket, akkor valószínűleg az önmagunkról alkotott kép pozitív lesz. Ha többnyire kritikát, elmarasztalást kapunk, vagy egyszerűen csak kevés dicséretet és érzelmi támogatást, akkor az önbizalmunk labilisabb lehet, önértékelésünk pedig csökkent. Az önértékelési nehézségek és az ezek talaján kibontakozó önbizalomhiány hátterében pedig gyakran a negatív énkép áll.
A pszichoterápiás irányzatok mindegyikében fókuszban van a terápiás kapcsolat és általában a reális önképet és önértékelést igyekeznek elősegíteni. A biztonságos terápiás térben a páciens erősödik és egyre jobban, magabiztosabban tudja vállalni saját énképének a vizsgálatát a közös munka eredményeként. Az énkép általában módosul a terápiás beszélgetések (és technikák) hatására. A páciens, mikor a való életben is kipróbálja magát, az ott kapott visszajelzéseket (sikereket, kudarcokat, érzéseket, gondolatokat visszahozza a terápiába. Ez a körforgás addig tart, amíg a páciens képes biztonsággal látni és képviselni magát az életében, sikereivel és kudarcaival együtt.
Van, aki a pszichoterápiában tapasztalja meg először, hogy értékes személy. Egyes terápiás formák segít feltárni a személyiség mélyebb rétegeit, az érzelmek, a gondolatok és a cselekedetek dinamikai hátterét valamint azokat a megszokott sémákat, mintákat, melyek a beilleszkedés, jóllét és elégedettség akadályát jelentik.