Szeretet… talán azt jelenti, hogy törődünk valakivel. Háttérbe szorítjuk (önzetlenül) a saját igényeinket és a másik érzéseit, gondolatait nézzük. Talán azt jelenti, hogy fejlődni szeretnénk a másik által vagy vele együtt, vagy a mi még fontosabb, őt akarjuk hozzásegíteni a kiteljesedéshez, hogy kapcsolatunk is virágozzon. Talán nem is csak egy embert szeretünk, hanem többet, egyszerre… ugyanúgy vagy még jobban. Talán azt jelenti, hogy kíváncsiak vagyunk, szeretnénk megismerni, szinte bekebelezni a másikat (ez lehet, hogy már szerelem) és magunkat is megmutatni neki. Talán a szeretet aktív, nem várunk viszonzást, csak adunk a másiknak valamit, amiből nekünk is sok van. Talán a szeretet nem más, mint egy viszonyulás a világhoz, másokhoz, bárkihez, bármihez.
A szeretet néha túl megy egy határon, öncélú lesz, mondjuk ragaszkodásba, önzésbe, birtoklásba fordul. A szeretetnek sokféle tárgya lehet: szeretethetek egy másik embert (felebaráti), egy állatot, egy színt, egy zenét, egy zenészt vagy éppen magamat. Lehet misztikus, mint az anyai szeretet... vagy akár szenvedélyes, mint a szerelem.
Vágyhatunk arra, hogy minket szeressenek (mondjuk mindenki, ha lehet), de talán az az igazi szabadság e téren, ha úgy tudunk szeretni, hogy semmit nem várunk cserébe. Sőt, talán az az csúcs, ha kapcsolatba tudunk önmagunkkal lépni, ha képesek vagyunk saját magunk legjobb variációját látni és amikor kell, a saját kezünket fogjuk meg. Reális célokkal, kivitelezhető megoldásokkal vértezzük föl magunkat, hogy teljesebb, sikeresebb életet élhetünk. Szuper, ha praktikusak, törődők, segítőkészek, odafigyelők tudunk lenni másokkal, de az is jó tud lenni, ha magunkkal is ilyenek tudunk maradni… hiszen nincs szükségünk semmire... és talán ezzel kellene kezdeni – önmagunk elfogadásával és szeretetével.