Az életközépi válság az élet, a fejlődés velejárója, tehát elkerülni nem lehet… legfeljebb a korai halállal…
Normális, természetes velejárója a személyiségfejlődésnek. Valamikor 35-55 éves kor között jelenik meg (akár többször is) és a válság intenzitását, hosszát, mélységét elsősorban az alapszemélyiség és az élethelyzet határozza meg.
Erikson a felnőttkor legfontosabb feladatát a teremtésben, a produktivitásban látta. Fontos, hogy mi olyat tudunk létrehozni, ami fennmarad utánunk. Az ember célja Erikson szerint, hogy nyomot hagyjon a világban és átörökítse a fiatalabb generációnak a tapasztalatai, bölcsességeit, tudását.
A midlife crisis kifejezés Jacques Eliott-tól származik (1965), s mint potenciális depressziogén feszültséget értelmezte.
Az élet bármely területét érintheti: párkapcsolat, munka, testi változások...
Jung szerint, ha az ember túljut az élete felén akkor krízisbe kerül, melyet pályaelhagyás, válás, súlyos emberi és lelki konfliktusok jelezhetnek. Az ebből való talpra állás okán (ha előbb nem), az embereket ilyenkor a belső fejlődés, illetve az élet mélyebb értelmének megtalálása kezdi foglalkoztatni. Előfordulhat azonban, hogy nem sikerül az eddigi külső célok helyett új, belső motivációt, célt találni.