Üdvözlöm weboldalamon

Forduljon hozzám bizalommal...

Énérvényesítő (asszertív) kommunikáció

Mondhatnám, hogy nem nagy kunszt, csak sajna sok minden kell hozzá, hogy képesek legyünk az asszertivitásra. Nem fontossági sorrendben: önismeret, figyelem, mentalizáció és az érzelmek kifejezésének képessége biztosan szükséges hozzá. Az asszertivitás többek között azt jelenti, hogy képes vagyok kifejezni a szükségleteimet, a véleményemet, az érzésemet, ha szükséges, közben látom, érzékelem a másikat, akinek tudom, hogy saját érzései, gondolatai vannak, de nem akarom megváltoztatni vagy manipulálni, csak megérteni. Azt a magabiztos kommunikációt jelöli az asszertivitás, amikor érzelmileg nehéz szituációban is képesek vagyunk kommunikálni, anélkül, hogy passzív vagy agresszív lenne a viselkedésünk, beszédünk. 

asszertivAz asszertíven kommunikáló ember képes saját és mások határait tisztán látni és nem áthágni azt. Aki passzív módon viselkedik, az nem védi a személyes határait, tehát általában hagyja, hogy a másik fél domináljon a szituációban, vagy el is kerüli a konfliktust, ha csak teheti. Az agresszív módon kommunikáló ember általában nem tiszteli a másik határait, képes kommunikációjával zavart és kárt okozni, többnyire dominanciára törekszik, gyakran lesznek fenyegetők, ítélkezők. 

Az énérvényesítő ember képes a szituációhoz mérten szabadon kifejezni érzelmeit, gondolatait, ismeri a jogait, megfelelő az önértékelése, képes arra, hogy számára megfelelő emberi kapcsolatokat kezdeményezzen és képes fenntartani is. Jól tudja kontrollálni negatív érzésit, ami nem az érzelem elnyomását, hanem társadalmilag elfogadható kifejezését jelenti, képes pld a dühéről erőteljes érzelemátélés nélkül is beszélni. 


Az énérvényesítés bonyolult és szituációfüggő. Van, amikor egy viselkedés, ami asszertív egy helyzetben, de egy másikban már nem az. Ráadásul azt látjuk, hogy a nem-asszertív viselkedés problémákat okozhat az adott személynek, de a túlzott asszertivitás is okozhat nehézséget, hiszen akár agresszivitásba is átcsaphat a túlzott énérvényesítés. Fontos, hogy mindig a másik határainak respektálásával alkalmazzuk a technikákat.

Néhány verbális konfliktuskezelési technika:

Törött lemez: ha a szóbeli kommunikációban ellenállásba ütközünk (a másik agresszív, nem kompromisszum kész, ellenáll, nyomást gyakorol ránk) szó szerint megismételjük kérdéseinket vagy válaszainkat, mint amikor a lemez megakad. A másik fél a 3., 4. válasznál valószínűleg védekező álláspontra kényszerül, hiszen magabiztossága gyengülni fog. Fontos a határok betartása és a mértékletesség, hiszen ha túlzásba visszük, akkor nem énérvényesítőnek, hanem akadékoskodónak, erőszakosnak vagy éppen érzelmi zsarolónak látszódhatunk. 


Ködösítés: nem a legpozitívabb, de időnként segíti a kommunikációt, ha a másik fél érveiből egy nem túl lényeges részt elismerünk, így közös pontot keresve, majd alapot teremtve a továbblépésre.

Negatív megerősítés: amikor egyetértünk a kritikával anélkül, hogy lemondanánk a kérésünről vagy véleményünkről.

Én-közlés: végére a legfontosabb. Elmondju
k, megosztjuk érzéseinket, vágyainkat, kérésünket, egyes szám első személyben anélkül, hogy a másikat okolnánk pld. az érzéseink miatt.


És milyen egy asszertív ember kommunikációja? Röviden és világosan fejezi ki magát, általában közvetlen, őszinte, nyílt. Amit mond, azt a másik félhez befogadó készségéhez igazítja, nem használ szakmai zsargont, vagy olyan szavakat, rövidítéseket, amiket a másik valószínűleg nem érthet, tehát a beszélgetést nem arra használja, hogy bebizonyítsa felsőbbrendűségét. Nyugodt, határozott hangon beszél, gyakran használ “én-üzeneteket”, együttműködésre utaló kifejezéseket (Te ezt, hogy látod? Mit gondolsz erről?) Figyelmesen hallgat, szemkontaktust tart, nyitott karmozgásai vannak.

0
0
0
s2smodern
eloiteletAz ítélet (előítélet) - mentes ember szabad, érdeklődő, kíváncsi, nyitottan tudja szemlélni az őt körülvevő világot. Valószínűleg egyfolytában nem tudunk ilyenek lenni, de amikor igen, akkor magunk szabályozzuk az életünket, azt élhetjük meg, hogy autonómak vagyunk és bizakodók. Ami még fontosabb: bizalmat tulajdonítani tudók. Az ítélkezési szándék csökkenése elég kellemes érzéseket tud néha okozni… pld megértést, empátiát, tiszta érdeklődést, amolyan tabula rasa rátekintést adunk a másikra, a helyzetre. Vannak, akik azt hiszik, hogy nincsenek előítéleteik, én csak reménykedem abban, hogy hátha nekem kevés van, de ez egy pozitív torzítás lenne… azonban az nagyjából biztos, hogy mindannyian vagyunk előítéletek felületei. 
 
 
Az előítélet tk. prekoncepció, amikor tapasztalásokat általánosítunk és pld. egy csoport jellemzőit húzzuk az egyes emberre („minden pszichológus, minden pedagógus, minden afroamerikai…”), majd fenntartással közelítünk ahhoz, akinek a „csoportjáról” negatív sztereotípiákat tárolunk. 
 
Az előítélethez többek között a sztereotípián keresztül vezet az út. A sztereotípiák megkönnyítik az életünket, az eligazodást segítik a világban, de korlátok közé is szorítanak minket. A szemüvegesek okosabbak. A kövérek lusták. Az ázsiaiak matematikai képességei kivételesek. A skandinávok világos bőrűek, hajúak. Az előítéletek lehetnek külsőségekre, tulajdonságokra, jellemvonásokra utaló dolgok, érinthetik az ember gazdasági, politikai, faji, etnikai hovatartozását. Igazából bármit. 
 
Dinamikailag talán úgy a legegyszerűbb megfogalmazni, hogy az előítéletességben pld. az agresszivitásunkat (máskor erőteljes szorongásunkat) igyekszünk, általunk nem kedvelt, vagy szerintünk gyengébb csoportokra, egyénekre áthelyezni. Alapvetően maga az előítélet valószínűleg nem más, mint ellenséges vagy negatív attitűd, ami fél-információkon, torzításokon, téves információkból származik, azokat általánosítva. 
 
Lehetnek előítéleteink pld az önigazolás szükségessége miatt (pld. pozitív önértékelés fenntartása) vagy éppen a konformitás szükséglete mentén (a fennálló társadalmi normákhoz való igazodás). Az előítéletnek vannak fajtái, a szóbeli, elítélő kijelentésektől, az elkerülésen át (nem ülök le a buszon bárki mellé pld.), a fizikai agressziót érintve, egészen az üldözésig.
 
Csak zárójelben: projekció – kivetítés: egy elég eredményes tudattalan védekezési mechanizmus, melynek egyik feladata, hogy fenntartsa a nagyjábóli pszichés egyensúlyt, segítsen megvédeni az ént magát az elfogadhatatlan késztetésektől, gondolatoktól, érzésektől. Ha így ezt elfogadjuk, akkor azt látjuk, hogy az ítélkezésnek van funkciója. A nehezen elfogadható tulajdonságaink, vágyaink, késztetéseink időnként jelentős belső feszültséget, szorongást okoznak és amikor már nem bírjuk el őket, akkor a psziché egyik lehetősége, hogy ezeket másokra rávetítsük, így szinte azonnal csökkenhet a belső feszültség, szorongás. Addig, amíg mások felett törünk pálcát, ítélkezünk, addig nem kell szembenéznünk saját elfogadhatatlannak tartott tartalmainkkal és elodázhatjuk a bűntudatérzést is.
0
0
0
s2smodern

depresszio

Depresszió…. lehet a tünetek különböző száma, időtartama, súlyossága és kiújulása alapján:

  • epizód jellegű: gyakori, hiszen az emberek egyharmada (szerintem majdnem mindenki) él át valamilyen mértékben egyetlen (unipoláris depresszió) epizódot az élete során. Néhány héttől akár évekig is tarthat. A tüneteknek legalább két héten keresztül kell fennállnia. A depressziós epizód ideje alatt többé-kevésbé képtelenné válik feladatainak ellátására az ember. Gyakran előfordul, hogy a depressziós epizód megismétlődik a jövőben.
  • ismétlődő (recurrens vagy major vagy klinikai) jellegű zavar: általában serdülőkorban vagy fiatal felnőttkorban kezdődik. A depressziós fázisok között hó-napokig vagy évekig tartó normál hangulatú, tünetmentes időszakok vannak.
  • dysthymia (krónikus depresszió): a tünetek enyhébbek és kevésbé elkülöníthetőek a depressziós epizódhoz vagy az ismétlődő depresszióhoz képest. Jellemző a tartós lefolyás, a tünetek elhúzódnak akár 2 éven keresztül (néha év-tizedekig). A tünetek hatással vannak a mindennapi tevékenységek elvégzésé-re, de felszínesebbek, gyengébbek, mint a többi zavar esetén.
    • I-es típusú bipoláris depresszió (mániás depresszió): vannak depresszív szakaszok, normális hangulati szakaszok és “mániás fázis”-ok is. A mániás fázisban megemelkedett a hangulat, fokozott aktivitás jellemző, fokozott beszéd-készséggel, nyugtalansággal és csökkent alvásigénnyel.
    • II-es típusú bipoláris depresszió: a depresszív epizódot az úgynevezett hypomániás szakaszok váltják fel, mely mérsékeltebb eufóriás állapot jelöl, nehezen különböztethető meg időnként a fokozott örömkészségtől, „pörgősségtől”.
    • … aztán van még kevert szorongásos depresszió, pszichotikus depressziós epizód, atipikus forma, szezonális depresszió, átmeneti (2 hétnél rövidebb ideig tart).
0
0
0
s2smodern

Az életközépi válság az élet, a fejlődés velejárója, tehát elkerülni nem lehet… legfeljebb a korai halállal…

Normális, természetes velejárója a személyiségfejlődésnek. Valamikor 35-55 éves kor között jelenik meg (akár többször is) és a válság intenzitását, hosszát, mélységét elsősorban  az alapszemélyiség és az élethelyzet határozza meg.

keteletErikson a felnőttkor legfontosabb feladatát a teremtésben, a produktivitásban látta. Fontos, hogy mi olyat tudunk létrehozni, ami fennmarad utánunk. Az ember célja Erikson szerint, hogy nyomot hagyjon a világban és átörökítse a fiatalabb generációnak a tapasztalatai, bölcsességeit, tudását.

A midlife crisis kifejezés Jacques Eliott-tól származik (1965), s mint potenciális depressziogén feszültséget értelmezte.

Az élet bármely területét érintheti: párkapcsolat, munka, testi változások...

Jung szerint, ha az ember túljut az élete felén akkor krízisbe kerül, melyet pályaelhagyás, válás, súlyos emberi és lelki konfliktusok jelezhetnek. Az ebből való talpra állás okán (ha előbb nem), az embereket ilyenkor a belső fejlődés, illetve az élet mélyebb értelmének megtalálása kezdi foglalkoztatni. Előfordulhat azonban, hogy nem sikerül az eddigi külső célok helyett új, belső motivációt, célt találni.

0
0
0
s2smodern

Szeretet… talán azt jelenti, hogy törődünk valakivel. Háttérbe szorítjuk (önzetlenül) a saját igényeinket és a másik érzéseit, gondolatait nézzük. Talán azt jelenti, hogy fejlődni szeretnénk a másik által vagy vele együtt, vagy a mi még fontosabb, őt akarjuk hozzásegíteni a kiteljesedéshez, hogy kapcsolatunk is virágozzon. Talán nem is csak egy embert szeretünk, hanem többet, egyszerre… ugyanúgy vagy még jobban. Talán azt jelenti, hogy kíváncsiak vagyunk, szeretnénk megismerni, szinte bekebelezni a másikat (ez lehet, hogy már szerelem) és magunkat is megmutatni neki. Talán a szeretet aktív, nem várunk viszonzást, csak adunk a másiknak valamit, amiből nekünk is sok van. Talán a szeretet nem más, mint egy viszonyulás a világhoz, másokhoz, bárkihez, bármihez.

malejkonorbertA szeretet néha túl megy egy határon, öncélú lesz, mondjuk ragaszkodásba, önzésbe, birtoklásba fordul.

A szeretetnek sokféle tárgya lehet: szeretethetek egy másik embert (felebaráti), egy állatot, egy színt, egy zenét, egy zenészt vagy éppen magamat. Lehet misztikus, mint az anyai szeretet... vagy akár szenvedélyes, mint a szerelem.

Vágyhatunk arra, hogy minket szeressenek (mondjuk mindenki, ha lehet), de talán az az igazi szabadság e téren, ha úgy tudunk szeretni, hogy semmit nem várunk cserébe. Sőt, talán az az csúcs, ha kapcsolatba tudunk önmagunkkal lépni, ha képesek vagyunk saját magunk legjobb variációját látni és amikor kell, a saját kezünket fogjuk meg. Reális célokkal, kivitelezhető megoldásokkal vértezzük föl magunkat, hogy teljesebb, sikeresebb életet élhetünk. Szuper, ha praktikusak, törődők, segítőkészek, odafigyelők tudunk lenni másokkal, de az is jó tud lenni, ha magunkkal is ilyenek tudunk maradni… hiszen nincs szükségünk semmire... és talán ezzel kellene kezdeni – önmagunk elfogadásával és szeretetével.

0
0
0
s2smodern

X

Hoppá!

A jobb egérgomb használata nem működik az oldalon!