Az ítélet (előítélet) - mentes ember szabad, érdeklődő, kíváncsi, nyitottan tudja szemlélni az őt körülvevő világot. Valószínűleg egyfolytában nem tudunk ilyenek lenni, de amikor igen, akkor magunk szabályozzuk az életünket, azt élhetjük meg, hogy autonómak vagyunk és bizakodók. Ami még fontosabb: bizalmat tulajdonítani tudók. Az ítélkezési szándék csökkenése elég kellemes érzéseket tud néha okozni… pld megértést, empátiát, tiszta érdeklődést, amolyan tabula rasa rátekintést adunk a másikra, a helyzetre. Vannak, akik azt hiszik, hogy nincsenek előítéleteik, én csak reménykedem abban, hogy hátha nekem kevés van, de ez egy pozitív torzítás lenne… azonban az nagyjából biztos, hogy mindannyian vagyunk előítéletek felületei. 
Depresszió…. lehet a tünetek különböző száma, időtartama, súlyossága és kiújulása alapján:
- epizód jellegű: gyakori, hiszen az emberek egyharmada (szerintem majdnem mindenki) él át valamilyen mértékben egyetlen (unipoláris depresszió) epizódot az élete során. Néhány héttől akár évekig is tarthat. A tüneteknek legalább két héten keresztül kell fennállnia. A depressziós epizód ideje alatt többé-kevésbé képtelenné válik feladatainak ellátására az ember. Gyakran előfordul, hogy a depressziós epizód megismétlődik a jövőben.
- ismétlődő (recurrens vagy major vagy klinikai) jellegű zavar: általában serdülőkorban vagy fiatal felnőttkorban kezdődik. A depressziós fázisok között hó-napokig vagy évekig tartó normál hangulatú, tünetmentes időszakok vannak.
- dysthymia (krónikus depresszió): a tünetek enyhébbek és kevésbé elkülöníthetőek a depressziós epizódhoz vagy az ismétlődő depresszióhoz képest. Jellemző a tartós lefolyás, a tünetek elhúzódnak akár 2 éven keresztül (néha év-tizedekig). A tünetek hatással vannak a mindennapi tevékenységek elvégzésé-re, de felszínesebbek, gyengébbek, mint a többi zavar esetén.
- I-es típusú bipoláris depresszió (mániás depresszió): vannak depresszív szakaszok, normális hangulati szakaszok és “mániás fázis”-ok is. A mániás fázisban megemelkedett a hangulat, fokozott aktivitás jellemző, fokozott beszéd-készséggel, nyugtalansággal és csökkent alvásigénnyel.
- II-es típusú bipoláris depresszió: a depresszív epizódot az úgynevezett hypomániás szakaszok váltják fel, mely mérsékeltebb eufóriás állapot jelöl, nehezen különböztethető meg időnként a fokozott örömkészségtől, „pörgősségtől”.
- … aztán van még kevert szorongásos depresszió, pszichotikus depressziós epizód, atipikus forma, szezonális depresszió, átmeneti (2 hétnél rövidebb ideig tart).
Az életközépi válság az élet, a fejlődés velejárója, tehát elkerülni nem lehet… legfeljebb a korai halállal…
Normális, természetes velejárója a személyiségfejlődésnek. Valamikor 35-55 éves kor között jelenik meg (akár többször is) és a válság intenzitását, hosszát, mélységét elsősorban az alapszemélyiség és az élethelyzet határozza meg.
Erikson a felnőttkor legfontosabb feladatát a teremtésben, a produktivitásban látta. Fontos, hogy mi olyat tudunk létrehozni, ami fennmarad utánunk. Az ember célja Erikson szerint, hogy nyomot hagyjon a világban és átörökítse a fiatalabb generációnak a tapasztalatai, bölcsességeit, tudását.
A midlife crisis kifejezés Jacques Eliott-tól származik (1965), s mint potenciális depressziogén feszültséget értelmezte.
Az élet bármely területét érintheti: párkapcsolat, munka, testi változások...
Jung szerint, ha az ember túljut az élete felén akkor krízisbe kerül, melyet pályaelhagyás, válás, súlyos emberi és lelki konfliktusok jelezhetnek. Az ebből való talpra állás okán (ha előbb nem), az embereket ilyenkor a belső fejlődés, illetve az élet mélyebb értelmének megtalálása kezdi foglalkoztatni. Előfordulhat azonban, hogy nem sikerül az eddigi külső célok helyett új, belső motivációt, célt találni.
Szeretet… talán azt jelenti, hogy törődünk valakivel. Háttérbe szorítjuk (önzetlenül) a saját igényeinket és a másik érzéseit, gondolatait nézzük. Talán azt jelenti, hogy fejlődni szeretnénk a másik által vagy vele együtt, vagy a mi még fontosabb, őt akarjuk hozzásegíteni a kiteljesedéshez, hogy kapcsolatunk is virágozzon. Talán nem is csak egy embert szeretünk, hanem többet, egyszerre… ugyanúgy vagy még jobban. Talán azt jelenti, hogy kíváncsiak vagyunk, szeretnénk megismerni, szinte bekebelezni a másikat (ez lehet, hogy már szerelem) és magunkat is megmutatni neki. Talán a szeretet aktív, nem várunk viszonzást, csak adunk a másiknak valamit, amiből nekünk is sok van. Talán a szeretet nem más, mint egy viszonyulás a világhoz, másokhoz, bárkihez, bármihez.
A szeretet néha túl megy egy határon, öncélú lesz, mondjuk ragaszkodásba, önzésbe, birtoklásba fordul.
A szeretetnek sokféle tárgya lehet: szeretethetek egy másik embert (felebaráti), egy állatot, egy színt, egy zenét, egy zenészt vagy éppen magamat. Lehet misztikus, mint az anyai szeretet... vagy akár szenvedélyes, mint a szerelem.
Vágyhatunk arra, hogy minket szeressenek (mondjuk mindenki, ha lehet), de talán az az igazi szabadság e téren, ha úgy tudunk szeretni, hogy semmit nem várunk cserébe. Sőt, talán az az csúcs, ha kapcsolatba tudunk önmagunkkal lépni, ha képesek vagyunk saját magunk legjobb variációját látni és amikor kell, a saját kezünket fogjuk meg. Reális célokkal, kivitelezhető megoldásokkal vértezzük föl magunkat, hogy teljesebb, sikeresebb életet élhetünk. Szuper, ha praktikusak, törődők, segítőkészek, odafigyelők tudunk lenni másokkal, de az is jó tud lenni, ha magunkkal is ilyenek tudunk maradni… hiszen nincs szükségünk semmire... és talán ezzel kellene kezdeni – önmagunk elfogadásával és szeretetével.
Énkép, önismeret, önértékelés, pszichoterápia
„Hiába fürösztöd önmagadban, csak másban moshatod meg arcodat.” /József Attila/
A ’70-es években Mérei Ferenc mondta, hogy a 21. század az önismeret évszázada lesz. Az életünk során tudattalanul-akaratlanul is önismereti forrásokat keresünk. Néha csak magunkban tesszük ezt, egyedül egy tó partján vagy egy padon ülve (introspekció, önreflexió), máskor pszichoterápiás segítséget kérünk hozzá egyénileg vagy csoportban. Máskor, az interneten bóklászva sikerkönyvekbe és tesztekbe botlunk, melyek jobb önismeretet ígérnek vagy csak megnyugtatnak minket arról, hogy elértünk egy eredményt, tehát jó úton haladunk saját magunk megismerése felé. Nem mondom, hogy nincs ilyenkor önismereti hatás, de azt gondolom, hogy időnként ez csekély és nem is hoz áttörést az ember életében. Máskor csak hangzatos tréningek hirdetését látjuk, melyben gyors és tartós változást ígérnek, de ezek olyanok, mint a diéta, nem hoznak általában igazi eredményt, mert ahhoz energia, idő és a KAPCSOLAT kell.
Önismeretben fejlődni mindenképpen csak hiteles emberi kapcsolatokban lehetséges (dr. Pintér Gábor). A kapcsolati problémák (a pszichológushoz forduló emberek nagyobb részénél tapasztaljuk) főleg, a kapcsolatok hiányában, vagy nem kielégítő kapcsolatokban jönnek létre, így azt látjuk, hogy ezek gyógyítása, helyrehozása is egy (vagy több) egészséges, kölcsönös kapcsolatban lehetséges.
A kapcsolat azért fontos, mert megtapasztaljuk a másik segítségével saját működésünket, érzéseink, gondolataink mentén érzékeljük magunkat valahogyan és közben a másikat is, majd újra magunkat, hiszen érkezik a másiktól visszacsatolás saját magunkra nézve is. Ezek a kapcsolatok segítenek hozzá minket ahhoz, hogy reális önértékelésünk alakuljon ki. Az nem meglepő, hogy egy alacsony önértékelésű gyermek vagy felnőtt miért illeszkedik be nehezebben közösségekbe (iskola, munkahely…stb.), de az már talán igen, hogy a nagyon magas önértékelés embereknek nehezített a társas beilleszkedése, gyakran elszigetelődnek társaiktól, tehát az önismeret és a reális önértékelés fontos ahhoz, hogy tudjunk kapcsolódni másokhoz és ezekben a kapcsolódásokban nagyjából jól érezzük magunkat és a másikat is.
A külső megjelenésünk, fizikai alkatunk, belső tulajdonságaink, képességeink és a minket jellemző személyiségjegyek, vonások összessége adja énképet. Az alakulásában döntő szerepet játszanak a saját tapasztalatok és környezet visszajelzései is. Az énkép változásának, alakulásának első színtere a család, majd az óvoda, iskola, közösségek (sport, hobbi), melyek a közös élmények, tapasztalat, kapcsolati dinamika mentén adnak lehetőséget az önismeret és a társismeret fejlődésére. Ha nagyobb részben azt tapasztaljuk, hogy képesek vagyunk megvalósítani elképzeléseinket, elérni vágyainkat és ezekben a környezetünk is megerősítést minket, akkor valószínűleg az önmagunkról alkotott kép pozitív lesz. Ha többnyire kritikát, elmarasztalást kapunk, vagy egyszerűen csak kevés dicséretet és érzelmi támogatást, akkor az önbizalmunk labilisabb lehet, önértékelésünk pedig csökkent. Az önértékelési nehézségek és az ezek talaján kibontakozó önbizalomhiány hátterében pedig gyakran a negatív énkép áll.
A pszichoterápiás irányzatok mindegyikében fókuszban van a terápiás kapcsolat és általában a reális önképet és önértékelést igyekeznek elősegíteni. A biztonságos terápiás térben a páciens erősödik és egyre jobban, magabiztosabban tudja vállalni saját énképének a vizsgálatát a közös munka eredményeként. Az énkép általában módosul a terápiás beszélgetések (és technikák) hatására. A páciens, mikor a való életben is kipróbálja magát, az ott kapott visszajelzéseket (sikereket, kudarcokat, érzéseket, gondolatokat visszahozza a terápiába. Ez a körforgás addig tart, amíg a páciens képes biztonsággal látni és képviselni magát az életében, sikereivel és kudarcaival együtt.
Van, aki a pszichoterápiában tapasztalja meg először, hogy értékes személy. Egyes terápiás formák segít feltárni a személyiség mélyebb rétegeit, az érzelmek, a gondolatok és a cselekedetek dinamikai hátterét valamint azokat a megszokott sémákat, mintákat, melyek a beilleszkedés, jóllét és elégedettség akadályát jelentik.